HTML

Borisz Szpasszkij a moszkvai Magyar Kulturális Központban

2007.05.19. 16:07 :: Csomós Éva

 

A sakktörténelem élő legendája, Borisz Szpasszkij volt az első látogató a moszkvai Magyar Kulturális  Központ A JÁTSZMA című, ma este nyíló kiállításán, amelyen Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel) 41 egy alkotása lesz látható. A játszma a híres, 1972-es Fischer-Szpasszkij reykjavíki sakkvilágbajnoki döntő utolsó játszmájának 41 lépését dokumentálja, rekonstruálja, re-prezentálja. Az idén hetvenéves nagymester, Szpasszkij, ezúttal pálinka-vörösbor „szimultán”-t játszott az alkotóval, miközben felidézte a nagy mérkőzés emlékeit, amelyet 35 évvel ezelőtt, bonyolult előzmények után nem a nagyközönség előtt, hanem egy szűk raktárszerű helyiségben játszottak. Ez a motívum is szerepet játszott abban, hogy a moszkvai Magyar Kulturális Központ moszkvai belvárosi mjűemléképületének egy régi, udvari raktárát alakította át kiállítóhelyiséggé. A fekete táblákkal bevont, egyre szükülő, majd folyosóvá keskenyedő térben vakító fehér nagy táblákon látható a 41 lépés. A moszkvai bemutató alkalmából a festőművész a 39. lépést ábrázoló képet ajándékozta a nagymesternek, amely a többi 40 lépést rekonstruáló művel együtt június végéig látható az Art Moscow képzőművészeti kiállítás és vásár egyik eseményeként nyíló „RAKTÁRLAT”-on. A rendhagyó tárlatot Jurij Auerbach, az orosz sakk másik nagymestere, az orosz sakkszövetség elnöke nyitja meg.

Szólj hozzá!

Nagy film: Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai (1994)

2007.05.12. 22:30 :: Csomós Éva

 

Csonkin közlegény
Csonkin közlegény
A világhírű Oscar-díjas rendező, Jiří Menzel 1994-ben készített fergeteges szatírája 1941-ben játszódik a Szovjetúnió egyik eldugott kis falucskájában. Főhőse a tejfölösszájú orosz katona Ivan Csonkin, akit a konyhai szolgálatokon kívül nem lehet túl sok feladatra alkalmazni. Jó kedélyű, naív ifjú ő, kinek valahogy nem sülnek el jól a dolgai. Épp büntetésben van, mikor egy véletlen során őt vezénylik egy falu határában elromlott repülőgép mellé.

Őrzi is a gépet lelkesen, ám lelkesedése némiképp alábbhagy, amikor megpillantja a szőke (és egyedül élő) Nyurát, a falu postáskisasszonyát. A szerelem szikrája gyorsan lángra lobban közöttük, és Ivan már tolja is be a repülőt Nyura házának udvarára.

Nyura
Nyura
A közlegény hamar beilleszkedik a poros falucska életébe, és ahol csak tud, segít Nyurának. Gyomlál, varr, hímez, takarít, eteti a disznót, legelni viszi a tehenet, és pálinkázik a kísérletező kedvű növénytermesztő szomszéddal. Parancsnokai persze elfeledkeznek Csonkinról, és csak akkor kapnak észbe, mikor egy névtelen feladótól érkező levélből kiderül, hogy egy "dezertőr" él az amúgy igen nyugodt kis faluban. Megkezdődik az üldözés, Csonkin halált megvető bátorsággal védi a rábízott repülőt, Nyura segítségével könnyedén fogságba ejti az elfogására küldött NKDV-s különítményt, és még a háború is kitör közben...

Ivan Csonkin figurája tagadhatatlanul mutat némi rokonságot ?vejkkel, így az sem okoz túl nagy meglepetést, hogy az emigrációba kényszerült orosz író, Vlagyimir Vojnovics művének megfilmesítési jogát megvevő amerikai producer éppen Jiří Menzelt szemelte ki a film rendezésére.

Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai (?ivot a neobyčejna dobrodruľství vojáka Ivana Čonkina) cseh-angol-francia-olasz-orosz korprodukcióban készült alkotás, melyhez a rendező orosz színészeket választott, és kikkel orosz nyelven forgatott. Ám tagadhatatlanul tipikus cseh film vált belőle, mi a rendező humorának érdeme.

A 90 perc hosszúságú film 1994-ben készült. Rendezője: Jiří Menzel. A forgatókönyvet Vlagyimir Vojnovics művéből Zdeněk Svěrák írta, a képeket Jaromír ?ofr készítette.
Szereplők: Gennadi Nazarov (Ivan Csonkin), Zoya Burjak (Nyura), Vladimir Iljin (Golubev), Marián Labuda (Opalikov).

Szólj hozzá!

A Fabergé-tojások Pétervárra mennek

2007.05.12. 22:17 :: Csomós Éva

 

A szentpétervári Juvalovszkij palotában állítják ki egy orosz milliárdos Fabergé-gyűjteményét, melyek története egészen III. Sándor cár uralkodásáig nyúlnak vissza.

Oroszország első nyilvános magán múzeuma a szentpétervári Fontanka rakparton álló egykori Juvalovszkij palotában lesz. Itt állítják ki Viktor Vekszelberg orosz milliárdos értékes gyűjteményét, a Fabergé-tojásokat, melyek a Fabergé-gyűjtemény leghíresebb darabjait képezik.

Viktor Vekszelberg, Oroszország harmadik leggazdagabb embere a kilenc remekművet 2004-ben vásárolta meg százmillió dollárért az amerikai Forbes-famíliától.

Carl Fabergé ékszerész 1885-ben lett III. Sándor cár udvari ékszerésze. Sok gondosan kidolgozott ékszert, ajándéktárgyat készített a cári családnak, amelyek közül a leghíresebbek az egyedi tervezésű tojások.

1 komment

Dosztojevszkij évfordulója

2007.05.12. 22:16 :: Csomós Éva

 

Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1881. február 9-én távozott az élők sorából az orosz irodalom nagy klasszikusa, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, író.

Szentpétervárott halt meg, de Moszkvában született, 1821. november 11-én. Apja a moszkvai szegénykórház orvosa volt, kemény és szigorú ember, kinek elvesztése mélyen megviselte az érzékeny lelkű ifjút.

Bátyjával, Mihaillal a pétervári Hadmérnöki Intézetben tanult, s bár tanulmányaiban sikeres volt, érdeklődése már egyre inkább az irodalom felé irányult. Első kisregényét 1845-ben írta meg, és a Szegény emberek nem csak az olvasók, hanem a kritikusok tetszését is elnyerte. Ám az a 1846 és 1849 között szerzett pétervári témájú elbeszélések már nem váltottak ki ekkora ovációt.

Szépen ívelő karrierje gyorsan megszakadt, amikor a cári rendőrség 1849-ben letartóztatta. A Petrasevszkij-kör 21 elfogott tagja közt Dosztojevszkij is szerepelt, s a többiekkel együtt őt is golyó általi halálra ítélték. Csak a vesztőhelyen, az utolsó pillanatban kapott kegyelmet, így nem a halál, hanem "csak" egy szibériai száműzetés várt rájuk. Dosztojevszkij négy év kényszermunkára az omszki erődbe került, majd 1858-ig Szemipalatyinszkban teljesített katonai szolgálatot. 1857-ben megházasodott, majd feleségével együtt 1859-ben visszatért Szentpétervárra, ahol családja eltartására igyekezett ismét elismert íróvá válni.

A börtönélmények írói és gondolkodói pályáján is nyomott hagytak, és szenvedései következményeként mélyen hívő emberré vált, aki tiszteli a fennálló rendet és az egyszerű emberek messiási küldetésében hisz. A Vremja, majd az Epoha című folyóiratokban publikált, az előbbiben volt először olvasható a börtönévek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényei. E sikerek indították el nyugat-európai körútjára, Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába. Ott szerzett élményeit a Téli jegyzetek nyári élményekről című munkájában írta meg. Miután hazatért, gyógyulás címén távozott ismét, de valójában leküzdhetetlen játékszenvedélyét kívánta kielégíteni. Ebből született A játékos című kisregénye.

Az 1864-es év több tragédiát is tartogatott számára. Feleségét és Mihail bátyját is elvesztette, a Vremját is betiltották, a szerencse a játékban is elhagyta, így, hogy adósságait csökkenthesse, kegyetlen tempóban kezdett dolgozni. Nagyregényeket írt. A Bűn és bűnhődést 1866-ban fejezte be, majd az emberi lélek, a mérhetetlen nyomorúság és szenvedés tökéletes ábrázolásához látott.

Szép lassan élete is rendeződött, újból megházasodott, s Anna Sznyitkina, ki eleinte csak regényeinek lejegyzésében segített, meleg szeretettel gondoskodott a sokat betegeskedő íróról, és hosszabb külföldi útjaira (Németország, Svájc, Itália) is vele tartott.

Az egyre betegebb író külföldön is dolgozott, A félkegyelmű című regényét Firenzében fejezte be, majd 1869-ben kidolgozta egy öt önálló részből álló regény tervét, amelynek az Egy nagy bűnös élete címet adta. A mű ugyan nem készült el, de utolsó regényeiben a vázlatban szereplő alakok, jelenetek sokaságát használta fel. 1872-ben befejezte egyik legnagyobb hatású regényét, az Ördögöket, majd miután hazatért, megírta A kamasz című regényt, amelyről maga az író is elismerte, hogy gyengébbre sikerült a többi nagyregényhez képest.

Az 1870-es évek végén még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, majd néhány hónappal a regény megjelenése után, 1881. február 9-én meghalt.

Szólj hozzá!

Rosztropovics visszavonul

2007.05.12. 22:14 :: Csomós Éva

 

Befejezte a koncertezést Msztyiszlav Rosztropovics, a világ egyik legkiemelkedőbb csellistája. A 79 éves művész kijelentette, Krzystof Penderecki csellóra és zenekarra írt Largójának tavaly júniusi bécsi bemutatója volt az utolsó fellépése.

Azonban Rosztropovics azt is elmondta, hogy a zenélést természetesen folytatja, csupán szólistaként búcsúzik a pódiumtól. Karmesterként azonban továbbra is fellép, a következő két évben teljesen be van táblázva.

A művész az azerbajdzsáni Bakuban született, moszkvai tanulmányait követően az ötvenes években világhírre tett szert. Számos művet ő mutatott be, többek között Prokofjev 2. gordonkaversenyét, Sosztakovics két versenyművét és Britten cselló-szimfóniáját.

Kép forrása:
www.ceskenoviny.cz

Szólj hozzá!

Dzsingisz Kán, a szupersztár

2007.05.12. 22:10 :: Csomós Éva

 

Pozitív hangvételű rockopera született az egykor rettegett vezérről, a mongol Dzsingisz Kánról, mely mű az ország első rockoperája is egyben.

Szerető fiú, apa és férj, bizonyára nyájas, lojális és igazságos uralkodó is, csak az iménti fogalmak s a hozzájuk biggyesztett név férnének nehezen össze minden egyéb vonatkozásban. De nem úgy a rockoperában, ahol így ábrázolja Dzsingisz Kánt, az amúgy rettegett és könyörtelen vezért az első mongol rockopera zeneszerzője: Dojpalem Ganzorig.

Ugyanis az alkotók szeretnék jó színben feltüntetni országuk alapítóját, s annak tetteit. A rockoperában természetesen kiemelik Dzsingisz Kán történelmi tettét és a mongol törzsek egyesítését is. Ezt Dojpalem Ganzorig zeneszerző nyilatkozta a BBC brit közszolgálati televíziónak. Továbbá azt is elmondta, hogy a zenés színpadi műben egyaránt hallhatók operaáriák, rockos ritmusok, és tradicionális mongol népzenei elemek is. Valamint öbbször énekelnek benne torokhangon, és megszólal a lókoponyából készített hegedű is.

A produkció célja, hogy ne könyörtelen hódítóként, hanem szerető fiúként, apaként, férjként mutassák be Mongólia alapítóját.

Szólj hozzá!

Magyar filmek Oroszországban

2007.05.12. 22:09 :: Csomós Éva

 

Fanyalgás és dicséret egyaránt jellemezte az orosz kritikusokat filmjeink láttán a most zajló Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon (MIFF).

Szabó István
Szabó István
A jó hír az, hogy Goda Krisztina vígjáték-melodrámája, a Csak szex és más semmi pozitív kritikát kapott az Utro internetes lap (www.utro.ru) véleményezésében. Goda Krisztina vígjáték-melodrámája, a Csak szex és más semmi, amelyet az emberi múltat mumifikáló Pálfi-filmmel egy időben, vasárnap késő este vetítettek le először a MIFF Nemzeti sikerek című ciklusban, versenyen kívül vetített alkotást "könnyű és friss mozi a moziban" címmel jellemezték, különösen felhívva a figyelmet Csányi Sándorra, aki a "magyar klasszikus" Szabó István által rendezett és a MIFF-versenyben is induló Rokonok főszereplője is. Ez utóbbit pénteken mutatják be a vasárnap záruló fesztiválon.
Meglehetősen eltérő azonban a vélemény Pálfi György Taxidermia című mozijáról, melyet a kritikusok elviselhetetlennek tartanak az orosz néző számára. Aljona Szolnceva, a Vremja Novosztyej hétfői számában azt feltételezte, hogy az orosz közönség - mely ízlésében meglehetősen különbözik a nyugatitól - nem is látta volna szívesen a MIFF versenyében ezt az újbarbár mozidarabot, amelyben három magyar nemzedék tagja űzi az érzékiség kultuszát.
Az orosz kritikusnő szerint a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) közönsége nem nézi szívesen az efféle alkotásokat.

Szólj hozzá!

Meghalt Alekszandr Zinovjev

2007.05.12. 22:08 :: Csomós Éva

 

Az utóbbi időkben kissé elfeledett orosz író, filozófus, a szovjet rendszer belső bírálója - ki a szovjet kulturális-tudományos életben vezető szerepet is betöltött -, 83 éves korában távozott.

Moszkvában halt meg, a gondolkodó filozófussal agyrák végzett. Tanítványai, tisztelői a moszkvai Lomonoszov egyetemen búcsúzhatnak el tőle.

Alexander Zinovjev a szovjet rendszer kíméletlen kritikusaként és disszidensként szerzett magának világhírnevet, ki egészen haláláig ostorozta szenvedélyesen és maró gúnnyal a kapitalizmust, és azt a szerinte hibrid rendszert, amely Oroszországban az utóbbi években létrejött.

Már az 1930-as években bírálta Sztálin személyi kultuszát, a '70-es években pedig nem csak a kommunista pártból, de az országból is távoznia kellett.

1980-ban
1980-ban
Tanított a moszkvai Lomonoszov Egyetemen, 1967-69-ben tanszékvezető volt. 1954 és 1977 között pedig a Szovjet Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársaként is dolgozott. Azonban egyetemi, majd tudományos munkásságával az 1970-es években fel kellett hagynia, mivel fokozatosan meggyűlt a baja a szovjet hatóságokkal.

1973-tól kezdve egyre többet írt, ám munkái otthon nem jelenhettek meg, az országból részenként kijuttatva nyugaton láttak napvilágot. A Tátongó magasság és a Homo sovieticus című munkája bestseller lett, őt pedig az abszurd szovjet valóság mesteri ábrázolójaként könyvelték el. A Tátongó magasság több száz apró epizódból állt, a szovjet értelmiségi lét szinte minden lehetséges abszurd megnyilvánulási formáját rögzítette. A tiltott irodalmat olvasó szovjet értelmiség köreiben legendává vált mű miatt a szerzőt kizárták a kommunista pártból és munkahelyéről is eltávolították.

Ezért 1977. augusztus 6-án családjával együtt az NSZK-ba emigrált, és Münchenben telepedett le. 1976 és 1982 között kilenc kötete jelent meg Svájcban, melyek több nyugati elismerésben is részesültek. Stílusában a kérlelhetetlen kommunista-ellenesség kedélytelen iróniával párosult.

A peresztrojkát és annak hőseit, Gorbacsovot, Jelcint érdekes módon még sokkal keményebben kritizálta, mert ők szerinte szétrombolták a Szovjetuniót és a megvetett nyugati kapitalizmus karjaiba lökték az országot. Erről szól a Katasztrojka című könyve.


Bár önmagát elsősorban mindig filozófusnak tartotta és úgy vélte, hogy nem a kommunista eszme, hanem a szovjet rendszer mondott csődöt, íróként többen ismerik nevét.

Miután s kommunizmus megbukott, ő több alkalommal is hazalátogatott, ám az új Oroszország nem mutatott iránta túl nagy érdeklődést.

Állampolgárságát ugyan visszakapta, professzorként oktatott is, de a szovjetrendszer, a peresztrojka és a kapitalizmus tudós és ironikus kritikusa végül némileg csalódottan és kissé elfeledve halt meg Moszkvában.
Csomós Éva

Szólj hozzá!

Jurij Szimonov újra Budapesten

2007.05.12. 22:07 :: Csomós Éva

 

A már több mint másfél évtizede Nyugaton élő világhírű orosz karmester rendületlenül járja a világot, és évente rendszeresen több hetet nálunk is eltölt. Nincs ez most sem másként.

Most három hangversennyel örvendezteti meg a hazai zenerajongókat a MÁV Szimfonikusok dirigálásával, valamint a Magyar Rádió zene- és énekkarának vezénylésével, december 10-én pedig a Nemzeti Hangversenyteremben a Szent István király szimfonikus zenekart irányítja.

A Magyar Rádió 80. születésnapja alkalmából Rahmanyinov ritkán hallott különleges kantátáját, a Harangokat tűzte műsorra, a MÁV zenekarnak Bruckner IV. szimfóniáját, Grieg hársfa-versenyét és Liszt: Mazeppáját vezényelte.

A legendás művész, Jurij Szimonov a volt szovjetunióbeli Szaratovban született, operaénekes család gyermekeként. Karmesterként először 12 évesen állt színpadon, iskolájának zenekarával. A leningrádi konzervatórium növendéke volt, és már 1963-ban - szintén Leningrádban - operát is dirigált. 1966-ban a II. Szovjet Karmesterverseny díjazottja volt, majd 1968-ban - első orosz karmesterként - megnyerte a Rómában rendezett nemzetközi Santa Cecilia karmesterversenyt. 1969-ben debütált a moszkvai Bolsoj Színházban.

Az Bolsojban eltöltött évek kiemelkedő mozzanata volt - negyven éves szünet után - R. Wagner műveinek visszavétele a repertoárba, melynek során jelentős külföldi turnékra kapott felkérést Párizsba, Japánba, Bécsbe, New Yorkba, Milanóba és Washingtonba. Ez idő alatt vezényelte az összes vezető szovjet zenekart bel- és külföldön egyaránt.

1979-ben megalapította a Moszkvai Nagyszínház Kamarazenekarát. A Nagyszínházban folytatott kitűnő munkájára felfigyelve több felkérést kapott immár Nyugat-európai és tengeren túli zenekaroktól. 1985-ben megalapította a Kis Moszkvai Szimfónikusokat, akikkel hamarosan bejárta a környező országok színpadait. 1989-ben debütált a tengerentúlon is, az Egyesült Államokban először a Bostoni Szimfónikusokat, majd a Los Angeles Philharmonic zenekart vezényelte. 1978-tól 1991-ig a Moszkvai Konzervatórium karmester-professzora volt. Számtalan rangos fesztivál résztvevője. 1998-tól a Moszkvai Filharmonikus Zenekar vezető-karmesteri tisztségét is vállalta, akikkel már 1999-ben az Egyesült Államokban, 2000-ben pedig Angliában turnézott. Magyarországon szinte minden vezető zenekarral koncertezett már. Kétévenként a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen nemzetközi karmester kurzust rendez, valamint rendszeresen tart mesterkurzust a budapesti Zeneakadémián is.

Szólj hozzá!

Dosztojevszkij

2007.05.12. 22:06 :: Csomós Éva

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Az egyik legnagyobb orosz író, sokak szerint az egzisztencializmus szülőatyja papi családba született Moszkvában, 1821. november 11-én. Édesapja a moszkvai szegénykórház orvosa volt, kemény, kegyetlen ember, kit jobbágyai épp bánásmódja miatt öltek meg. Gyermekeit hadmérnöki pályára kényszerített, mit Fjodor Mihaljovics 1838 és 1843 között el is végzett, de aztán egy év elteltével sürgősen el is hagyta a pályát, és minden erejét az irodalomnak szentelte. Apja halála után nem sokkal megjelentek nála az epilepszia első tünetei, amely betegség egészen élete végéig elkísérte.

Hajlamos volt az önmarcangolásra, mit nehéz életkörülményei csak fokoztak. Nyomorúságos körülmények között írta meg első kisregényét 1845-ben, a Szegény embereket, mit máris általános elismerés fogadott. 1847-től részt vett egy illegális nyomda létrehozásában, melyért 1849-ben letartóztatták, s a kegyetlen börtönéről hires Péter-Pál erődben tartották fogságban. Már az akasztófa alatt állt, mikor felolvasták a cár megkegyelmező rendelkezését. Ítélete négy év kényszermunka lett Szibériában, amelyet 1850-1854 között töltött el. 1854-es szabadulása után bevonult katonának, és 1859-ig teljesített szolgálatot.

Akkor visszatért Szentpétervárra, és testvéreivel folyóiratokat alapított, mik remekül is működtek, míg az egyiket egy cikk miatt a cári kormány be nem tiltaott, a másik pedig csődbenem ment. Dosztojevszkij súlyos adósságokba keveredett, miket játékszenvedélyével csak növelni tudott. Magánélete egészen addig nem volt szerencsésnek mondható, míg egy meggondolatlanul kötött szerződés miatt kénytelen nem lett elképesztően rövid idő alatt regényt írni. A határidő teljesítése érdekében gyorsírónőt fogadott, ki később felesége és igaz társa lett.
1867-71 között külföldön élt, majd hazatérve sorra jelentette meg műveit. 1880-ban még nagy visszhangot keltő beszédet mondott a moszkvai Puskin-ünnepségeken, majd nem sokkal később, 1881. február 9-én meghalt Szentpéterváron.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása